MoneyBull- A legérdekesebb gazdasági hírek egy hel

Kiszámolták mennyibe kerülne Kevin McCallister New York-i kiruccanása 2023-ban

2023. december 23. - MoneyBull

header-image_1.jpg

A karácsonyi filmek kedvelőinek bizonyára ismerős Kevin McCallister neve. Ő az a ravasz kisfiú, aki a '90-es évek ikonikus karácsonyi filmjeiben, a "Reszkessetek, Betörők!"-ben és annak folytatásában, a "Reszkessetek, Betörők! 2 - Elveszve New Yorkban"-ban, sajátos módon űzte el az időt otthon, illetve a világ egyik legnagyobb városában. Most, több mint három évtizeddel később, összegyűjtötték, hogy mennyibe kerülne ma megélni Kevin McCallister New York-i kalandjait.

Kevin McCallister Különleges Ünnepi Élménye

Míg 1990 karácsonyán Kevin otthon maradt, miközben családja Párizsba utazott, egyedül kellett szembeszállnia két ügyetlen betörővel. Két évvel később - a folytatásban - egy véletlen folytán New Yorkban találta magát, ahol ismét felbukkantak az ismerős gonosztevők. Utóbb a kisfiú nemcsak a bűnözőkkel vívott csatákat, hanem a város nyújtotta lehetőségeket is kihasználva, igazi luxuséletet élt apja hitelkártyájának köszönhetően. 

Nézzük a költségeket: 

A Grand Plaza Luxusa: 1992-ben Kevin egy éjszakára a Grand Plaza hotel pompás lakosztályát foglalta le 1100 dollárért. Ha ma szeretnénk ugyanezt a szobát kipróbálni az ünnepek alatt, akkor már 3480 dollárt kellene fizetnünk érte. 

Kevines szobaszerviz extrákkal: A hotelben eltöltött ideje alatt Kevin majdnem 1000, pontosabban 967,43 dollárt költött szobaszervizre. Az árak itt sem maradtak a régiek, ez most 2062,92 dollárba kerülne (plusz az elvárt 20% borravaló, ami nem kötelező, de kifejezetten ajánlott). 

Édesség és játék – Gyermeki Örömök: Minden gyermek karácsonya édességekkel és játékokkal teljes. Kevin egy hatalmas fagylaltkehelyre 18 dollárt költött, ami ma már 96 dollárba kerülne.  A Duncan’s Toy Shopban tett látogatás során pedig 23 dollárt költött, ami a mai árak mellett 51,37 dollár lenne.

Mindezeket figyelembe véve, ha valaki szeretné Kevin McCallister módjára eltölteni az ünnepeket New Yorkban, körülbelül 5917,20 dollárba kerülne neki az élmény 2023-ban, ami középárfolyamon számolva több mint 2 millió forint.

Elképesztő összeg, és mindezt 24 óra leforgása alatt költötte el. Sokakban felmerülhet a kérdés: miként engedhette meg? Úgy, hogy piszok gazdagok voltak a szülők. Közgazdászok kiszámolták, hogy a McCallister család az ország felső 1%-hoz tartozott. 

dall_e_2023-12-23_18_07_40_a_photo-realistic_image_of_a_young_boy_ingeniously_setting_up_traps_in_a_house_to_thwart_burglars_inspired_by_the_movie_home_alone_the_scene_shows.png

Macaulay Culkin, a Legendás McCallister

Nemrégiben Macaulay Culkin, aki Kevin McCallistert alakította, csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. A FOX News beszámolója szerint a 43 éves színész a Hollywood Boulevard 2765. csillagát ünnepelhette. A ceremónián Culkin újra találkozott filmbeli édesanyjával, Catherine O’Harával, akivel az eredeti filmben és a folytatásban is együtt szerepelt.

Nálad van karácsony Kevin nélkül? 

 

Forrás: Fox News
Kép: 20th Century Fox, Dall-e

Franciaországban betiltották Wish alkalmazást

A francia kormány elrendelte, hogy a keresőmotorokból és az alkalmazásboltokból távolítsák el a népszerű amerikai e-kereskedelmi platformot, a Wish-t. Ezt azzal indokolták, hogy az online kiskereskedelmi vállalat megszegi az európai termékbiztonsági előírásokat. 

_t20_b6n61v.jpg

A Francia Versenyügyi, Fogyasztói Ügyek és Csalás Elleni Főigazgatóság (CGCCRF) kemény lépésre szánta el magát. A Wish már nem elérhető a Google vagy a Bing találati oldalain, de az AppStore-ból és a GooglePlay áruházból sem lehet letölteni. Bár az oldal URL címe továbbra is elérhető marad, így amennyiben a franciák a böngészősávba beírják, hogy Wish.com, az oldalt meg tudják látogatni, de a keresőmotorok és az alkalmazásboltok nem fogják listázni. Ez egyértelműen csapást jelent a platform online láthatóságának

"A kereső és közösségi médiás hivatkozások megszüntetése jelentőse csökkenti annak kockázatát, hogy a fogyasztók veszélyes termékekre bukkanjon a webhelyen" - magyarázta Cédric O, francia digitális államtitkár. 

A kormány döntése az után született, hogy a DGCCRF próbavásárlásokat végzett, mely során nagyszámú, nem megfelelő és veszélyes terméket sikerült beszerezniük. 

Az ellenőrzött játékok 45%-át, az ékszerek 64%-át, míg az elektromos termékek 95%-át nem is lehetne forgalmazni az Európai Unióban, mert nem rendelkeznek megfelelő minősítéssel. 

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a Wish nem teljesítette megfelelően a forgalmazói kötelezettségeit a termékek kivonása és visszahívása érdekében. Bár a veszélyesnek jelentett termékeket az esetek többségében 24 órán belül eltűnt az oldalról , de a platformon ismételten megjelent más néven. Sőt, esetenként ugyan annál az eladónál. 

Júliusban a DGCCRF két hónapot adott a Wish-nek, hogy teljesítse kötelezettségeit, de ezt nem tette meg, aminek következtében a kormány korlátozza az elérést amennyire tudja. 

"Ez a döntés jól szemlélteti a kormány fellépését a fogyasztók védelme, illetve a termékbiztonsági előírásokat figyelmen kívül hagyó gazdasági szereplők tisztességtelen versenye elleni hatékony küzdelme érdekében" - mondta Bruno Le Maire gazdasági miniszter. 

Franciaország azért küzd, hogy ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák a fizikai üzletekben, mint az online boltokban -  mondta Le Maire. 

Hozzátették, hogy ez lesz Franciaország egyik prioritása, amikor átveszi az EU Tanács soros elnöki tisztét. 

A Wish beperli a Francia államot

"Jogi lépéseket kezdünk, hogy megtámadjuk az általunk törvénytelennek és aránytalannak tartott intézkedést" - áll a Wish közleményében. 

A Wish-nél elmondták, hogy mindig eleget tettek a francia Versenyügyi, Fogyasztói Ügyek és Csalás Elleni Főigazgatóság (CGCCRF) kéréseinek és megpróbáltak konstruktív párbeszédet folyatni a fogyasztóvédelmi szervezettel. 

MoneyBull szerkesztőségi vélemény

A világon forgalmazott termékek 60%-a kínából érkezik. Amennyiben a Wish-t be akarják tiltani Franciaországban, az összes e-kereskedelmi platformmal ezt kellene tenniük élen az Aliexpress-szel, az eBay-jel és az Amazonnal egyetemben. Az összes ilyen oldalon lehet találni olyan terméket, ami nem felel meg az EU-s szabványoknak.

A szerkesztőség több tagja folyamatosan vásárol a Wish-ről, az esetek 80%-ban megfelelő terméket kapunk a bolti árnál jóval olcsóbban. Eddig minden esetben, amikor egy termék minősége nem volt megfelelő, visszaküldés nélkül 3 percen belül visszakaptuk a termék árát.  

 

 

Üres tequilás üvegeket találtak az épülő elnöki különgép fedélzetén

Ha az alkoholfogyasztást és a repülőgép-építést egyszerre említjük, abból általában nem szokott sok jó kisülni. Ez most sincs másképp. A Wall Street Journal beszámolója szerint a Boeing vizsgálatot indított, ugyanis találtak két üres tequilás üveget az éppen készülő Air Force One fedélzetén. 

air-force-air-force-one-us-air-force_t20_nxpgap.jpg

Az USA hamarosan lecseréli ikonikus elnöki különgépét és helyette két darab, teljesen átalakított 747-es Jumbo típust fognak hadrendbe állítani. A Boeing még 2018-ban írta alá a 3,9 milliárd dolláros szerződést. Bár a vállalatnak  összességében elenyésző árbevétele származik ebből az ügyletből, komoly presztízsértékkel bír a projekt. Éppen ezért különösen nagy probléma, hogy pont ezen gépek egyikén találtak üres tequilás üvegeket. 

A vállalat sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem szerette volna a hírt, csupán annyit közöltek, hogy ez személyzeti ügy, de szerződéses okokra hivatkozva nem adhatnak részletesebb felvilágosítást. 

Az Amerikai Légierő azonban ennél bőbeszédűbb volt. 

"A Boeing tájékoztatta a légierőt a VC-25B programmal kapcsolatos személyzeti ügyről. Ez az eset nincs hatással a két repülőgép folyamatban lévő módosításaira. A légierő szorosan figyelemmel kíséri a gyártási folyamatokat és felügyeli a Boeing-ot, hogy betartsák a szigorú minőségellenőrzési követelményeket" - mondta Ann Stefanik, az Amerikai Légierő médiaüzemeltetési vezetője. 

A gépeket eredetileg 2024-ben kellett volna leszállítani a vállalatnak, de az év elején a Boeing legalább 1 évnyi haladékot kért. A késlekedés okaként főként a pandémiát nevezték meg, de az sem segített, hogy szerződést bontottak egy csőbe jutott alvállalkozójukkal, aki a repülőgépek belső munkáinak nagy részét végezte volna. 

Leállították a gyerekeknek szóló Instagram fejlesztését

A Facebook éles kritikák közepette indította el az Instagram Kids projektet, melynek keretén belül kifejezetten gyerekeknek szóló alkalmazást szerettek volna fejleszteni. A társadalmi és politikai nyomás miatt, most egy ideig jegelik az ötletet.

love-girl-distance-heart-mobile-phone-phone-smart-phone-kiss-emotion-cellphone-cell-phone-smartphone_t20_7ymxqv.jpg

A közösségi oldal közleményben jelentette be, hogy az Instagram Kids-et nem indítják útjára mindaddig, amíg nem alakul ki társadalmi konszenzus arról, hogy ez a megfelelő lépés a gyermekek védelmének érdekében. 

"Bár úgy gondoljuk, hogy az Instagram Kids irányvonala helyes, az Instagram és az anyavállalata, a Facebook, később újraértékeli a projektet. Továbbra is elsődleges célunk a tinédzserek biztonsága, így a tizenévesek szülői felügyeleti funkcióinak bővítésére fogunk összpontosítani az Instagram alkalmazásban" - áll a cég közleményében.

Adam Mosseri, az Instagram vezetője elmondta, hogy az alkalmazást 10 és 12 év közötti gyerekeknek szánták. A fejlesztést azután állították le, hogy a Wall Street Journal beszámolt arról, hogy több belsős, Facebook-nak készült tanulmány szerint, számos tinédzserre nagyon károsan hat az Instagram. 

Az elmúlt három évben több jelentést kapott a Facebook, melyekben felhívták a figyelmet arra, hogy főként a tizenéves lányoknak lehet hatalmas trauma az Instagram használata. A jelentett öngyilkossági gondolatok miatt kezelt brit fiatalok 13%-a, míg az amerikai tinik 6%-a az Instagramot jelölte meg, mint elsődleges problémaforrást. 

instagram-likes-and-comments_t20_gj3xwe.jpg

A jelentések arra késztették a törvényhozókat, hogy érdemben foglalkozzanak a közösségi média alkalmazás gyerekekre mért hatásaival. A hírek megjelenése után mind a demokraták, mind pedig a republikánusok válaszokat követeltek a Facebooktól. 

Lori Trahan képviselőnő felszólította a vállalatot, hogy hagyjanak fel a gyerekeknek szóló Instagram készítésével. Richard Blumenthal szenátor a Facebook döntése után azt mondta, hogy nem csak átmenetileg kell leállítani a projektet, hanem erről a tervről teljesen le kell mondania a vállalatnak.   

"Örömünkre szolgál, hogy a Facebook figyelembe vette azon felszólításainkat, hogy ne indítsák el az Instagram gyerekeknek szánt verzióját. Az ideiglenes leállítás azonban nem elegendő. Teljesen fel kell hagyniuk ezzel a projekttel" - áll a törvényhozók közleményében. 

Az ügy annyira komoly, hogy Antigone Davis-nek, a Facebook globális biztonsági igazgatójának, meg kell jelennie a szenátus kereskedelmi fogyasztóvédelmi albizottsága előtt.

you-gotta-like-it-right_t20_yxy6lr.jpg

A Facebook korábban már többször kijelentette, hogy az Instagram Kids-et egy nagyon jó platformnak találja. Mosseri egy mostani blogbejegyzésében azzal érvelt, hogy a gyerekek már online vannak. 

"Az Instagram Kids kritikusai szerint a projekt rossz ötlet. Nem ez a helyzet. A valóság az, hogy a gyerekek már online vannak és úgy gondoljuk, hogy az életkoruknak megfelelő, kifejezetten számunkra tervezett élmények kifejlesztése sokkal jobb a szülök számára, mint az, amiben jelenleg most vagyunk. Ettől függetlenül az Instagram szünetelteti a munkát, hogy szülőkkel, szakértőkkel, döntéshozókkal és szabályozó szervekkel egyeztessen - áll a blogbejegyzésben. 

 A képmegosztó alkalmazás komolyan dolgozik azon, hogy a szülői felügyeletet kiterjesszék a tizenévesek fiókjaira. 

"A hamarosan életbe lépő új funkciók, melyek aktiválásáról a szülők dönthetnek, olyan eszközöket ad a gondviselők kezébe, melyek használatával értelmesen tudják alakítani a tinédzserek önképét" - mondta Mosseri.

Hír forrása: MoneyBull, CNBC
Jogtiszta képek forrása: Twenty20

A Tesla-tulajok mostantól kérhetik a teljes önvezető bétát

A Tesla pénteken bejelentette, hogy megjelent a várva várt szoftverfrissítés, mely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy hozzáférést kérjenek a teljes önvezető mód (FSD) béta programjához. A funkciót azonban nem mindenki használhatja: csak a magas biztonsági pontszámmal rendelkező Tesla tulajdonosok nyomhatnak rá a letöltés gombra. Ettől függetlenül az amerikai Nemzeti Közlekedés Biztonsági Tanács komoly aggodalmát fejezte ki az újdonság miatt. 

tesla2.jpg

Az FSD Beta korai hozzáférést biztosít a járművezetőknek a még nem teljesen hibamentes új funkciókhoz, beleértve az automatikus kormányzást a városi utcákon, amely lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy a Tesla modelljük automatikusan navigáljon összetett városi környezetben anélkül, hogy a saját kezükkel mozgatnák a kormányt. 

A jövő már itt van 

Az FSD Beta, a Tesla prémium vezetést segítő szoftvercsomagjának befejezetlen változata, melynek mindenki által használható verzióját a vállalat, az Egyesült államokban, 10 ezer dollárért vagy havi 199 dollárért értékesít. 

A kész FSD-t azzal az ígérettel forgalmazzák, hogy a szoftver lehetővé teszi a Teslának, hogy automatikusan sávot váltson, navigáljon az autópályán, magától beparkoljon a szabad helyekre, vagy a parkolóból kiguruljon. Ennek továbbfejlesztett változata az FSD Beta, mely teljes önvezetést ígér. 

Az FSD Beta hozzáférést biztosít a járművezetőknek az "automatikus kormányzás a városi utcákon" funkcióhoz, mely még Elon Musk szerint sem tökéletes. Ez lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy a kocsi automatikusan navigáljon városi környezetben más járművek, gyalogosok, kerékpárosok és háziállatok mellett anélkül, hogy saját kezünkkel mozgatnánk a kormányt.

A sofőröknek azonban figyelmesnek kell maradniuk, mindkét kezüket a kormányon kell tartaniuk, hogy ha bármi veszélyt éreznek, azonnal át tudják venni a vezetést. 

Ettől függetlenül a Tesla egyik vezetést támogató rendszere (beleértve az Autopilot, prémium Full Self-Driving és FSD béta) sem teszi az elektromos járműveket autonómmá.  A cég korábban mintegy 2000 ember számára tette elérhetővé az FSD Beta-t, akik főként a cég alkalmazottai voltak. 

tesla1.jpg 

A kormány válasza

Múlt héten, amikor Musk új részleteket jelentett be az FSD béta programról,  Jennifer Homendy, Nemzeti Közlekedés Biztonsági Tanács vezetője aggodalmának adott hangot a vállalat tervei miatt a The Wall Street Journalnak adott interjújában. 

" Alapvető biztonsági kérdéseket kellene még megoldani, mielőtt a Tesla kiengedi az FSD Beta-t a széles körű használatra" - mondta Homendy. 

Az NTSB vezetőjét az is bosszantotta, hogy a cég egy befejezetlen termékét nem biztonsági szakemberekkel tesztelteti, hanem a nagyközönséggel. 

Homendy azt is megjegyezte a Washington Post-nak adott interjújában, hogy a Tesla a "teljes önvezető" kifejezést használja a 2. szintű vezetést ségítő rendszerénél, ami megtévesztő és zavaró. 

Musk a múlt héten egy tweetjében felhívta a figyelmet arra, hogy az FSD Béta most olyan jónak tűnik, hogy téves elképzelést kelthet arról a sofőrökben, hogy nem kell figyelniük a vezetésre, miközben az FSD Beta be van kapcsolva.

tesla3.jpg

Biztonsági pontszám 

Elon Musk hónapok óta ígéri a Tesla-tulajdonosainak az FSD béta letöltési lehetőségét. Még 2021 márciusában egy tweetjében azt írta, hogy minden előfizetőnek meg fog jelenni a letöltési gomb az FSD bétához, amint az autójuk csatlakozik a Wi-FI-hez. 

Ezt a kijelentését azonban később megváltoztatta.  A Tesla elkezdett biztonsági pontszámokat adni a járművezetőknek és ez alapján dől el, hogy ki kaphat hozzáférést az új funkcióhoz. 

Néhány tulajdonos megosztott  a CNBC-vel képernyőfotót, melyen az látszik, hogy a rendszer biztonsági pontszámot rendelt a felhasználóhoz. Hasonlónak tűnik mint, a biztosítási kockázati tényező szám. 

A Tesla egy táblázatban mutatja az alábbi információk pontszámát: 

  • Várható ütközési gyakoriság
  • Előreütközés-figyelmeztetés 1000 mérföld alpján
  • Kemény fékezés
  • Agresszív kanyarodás
  • Nem biztonságos követési távolság
  • Autopilot kényszerített lekapcsolás

Úgy tűnik, hogy a Tesla rendszere jelenleg azt nem méri, hogy a sofőrök milyen gyakran nem tartják a kezüket a kormányon, milyen gyorsan veszik át a vezetést amikor a rendszer erre felszólítja őket, illetve mennyire következetesen tartják a szemüket az úton.  

Csak azon a felhasználók férhetnek hozzá az FSD Beta verziójához, akik a Tesla véleménye szerint egy teljes hétre lebontva kiváló vezetési eredményekkel rendelkeznek. 

Te hogy látod? Valóban eljött az idő arra, hogy ez a funkció széles körben bevezetésre kerüljön? 

Forrás: CNBC, MoneyBull 
Jogtiszta képek forrása: Envato 

 

Breaking: szeptember 14-én érkezhet az új iPhone

Az Apple nemrég bejelentette, hogy idén, szeptember 14-én lesz az éves rendezvénye. A sajtóorgánumok ma megkapták a meghívót, mindenki azt várja, hogy bejelentik-e az új iPhone-t. 

iphoneuj.jpg

Iparági elemzők abban egyetértenek, hogy valószínűleg új Apple Watch és AirPods modellek érkezésére számíthatunk. Az almás vállalat minden évben frissíti az óráját, a fülhallgató pedig 2019 óta nem változott, így időszerűvé vált a következő generáció. 

Az Apple jellemzően szeptemberben szokta bejelenteni új iPhone készülékeit. A járvány azonban itt is felborított mindent. Rendhagyó módon, a cég tavaly csak októberben tette megismerhetővé a nagyközönség számára az iPhone 12-őt. Szeptemberben "csupán" az Apple Watch 6. generáció, illetve Apple Watch SE, iPad és Apple One bejelentés volt. 

Egyelőre kérdéses, hogy a szeptember 14-i rendezvényen pontosan miről lesz szó. Az Apple várhatóan idén frissíti a Macbook Pro és az iPad modelleket. Legalábbis az éves ütemterv eddig így volt. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a telefonnal egyszerre mutatják be.

A Bloomberg jelentése szerint az új iPhone-ok hasonlítani fognak a tavalyi modellhez, kisebb módosítások azonban elképzelhetőek. Az Apple Watch viszont teljesen új dizájnt kaphat. Erre szükséges is lenne, hiszen 2015 óta változatlan a megjelenése.

Forrás: CNBC
Kép forrás: Envato

Kasszát robbantott a legújabb Marvel-film

A Disney és a Marvel Studios közös filmje, a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája, nagyon erős nyitóhétvégét tudhat maga mögött. Iparági becslések szerint 71,4 millió dollárt gyűjtött össze a mozipénztáraknál, mely a második legjobb kezdés a pandémiás időszakban. 

sangchi.jpeg

A képzeletbeli toplistát a Fekete özvegy vezeti, ugyanis a vírus kirobbanása óta ez volt az egyetlen olyan film, melyre az első napokban 80 millió dollár értékben váltottak jegyet Amerikában. Nemzetközi szinten a Shang-Chi további 56,2 millió dollárral gyarapította a készítők pénztárcáját, így a becsült globális összbevétel elérheti a 126,7 millió dollárt. Ez azért is számít komoly dolognak, mert Kínában a forgalmazás el sem kezdődött, ott még jóváhagyásra vár. 

"Kétségtelen, hogy a Marval hatalmas márkaértéke növelte a Shang-Chi film iránti érdeklődést" - mondta Paul Dergarabedian, a Comscore vezető médiaelemzője.

A Shang-Chi az első olyan Marvel-film, melynek vetítése először kizárólag a mozikban kezdődött a covid-19 óta. A Black Widow, mely július óta tekinthető meg, ugyanazon a napon debütált a mozikban és a Disney+-szon. 

A járvány alatt sok stúdió kényszermegoldást választott, így egyszerre tették elérhetővé a filmeket moziban és a streaming szolgáltatók kínálatában. Ezt a stratégiát abban az időszakban alkalmazták, amikor a koronavírus elleni oltóanyag csak az Egyesült Államokban volt elérhető és a közönség ódzkodott attól, hogy visszatérjen a moziba. 

Nem kellett azonban közgazdasági professzornak lenni ahhoz, hogy gyorsan világossá váljon: az egyszerre történő kiadás a mozis jegyértékesítés kannibalizációjához vezetett. 

A box office elemzők szerint az erős kezdés kitarthat és komoly összesített árbevételt érhet el a Shang-Chi az elkövetkezendő hetekben, így nem lennének meglepődve, ha idővel érkezne majd hozzá folytatás. 

Ha már láttad a filmet, szerinted milyenre sikerült? 

Forrás: CNBC, MoneyBull
Kép: Marvel 

 

Kutatókat tiltott ki a Facebook, kényes területet akartak vizsgálni

A New York Egyetem kutatói egy projektükben azt vizsgálták, hogy miként terjednek a téves és hamis információk a Facebookon keresztül. Az óriásvállalat nem örült a felmérésnek, ezért megpróbálták megnehezíteni az adatgyűjtést. Mondvacsinált indokkal kitiltották az egyetem azon munkatársait a Facebookról, akik ebben a kutatásban részt vettek. 

fake_pg.jpg

A tanulmány megállapította, hogy 2020 augusztusától, 2021 januárjáig hatszor több kattintást kaptak azok a Facebook bejegyzések, melyekben félretájékoztatás volt. 

A múlt hónapban a Facebook letiltotta a kutatók személyes fiókjait és blokkolta a hozzáférést a Facebook platformjaihoz. A cég szerint a tudósok egy olyan böngészőből elérhető bővítményt használtak, ami megsértette a cég általános szerződési feltételeit. 

" A NYU Ad Observatory projektje a politikai hirdetéseket jogosulatlan eszközökkel tanulmányozta, így olyan adatokat szereztek meg a Facebooktól, mely sérti az Általános Szerződési Feltételeinket. Ezért megtettük a szükséges intézkedéseket, hogy megállítsuk az illetéktelen adatgyűjtést és megvédjük az emberek magánéletét az FTC rendelet szerinti adatvédelmi programunknak megfelelően" - Nyilatkozta Mike Clark, termékmenedzsmenti igazgató. 

De Laura Edelson, a NYU Cybersecurity for Democracy projekt vezető kutatója szerint, ennek semmi értelme nem volt, mert a kérdéses böngészőbővítmény még mindig fent van és letölthető. A Facebookhoz való hozzáférésük korlátozása azonban gátolja, hogy a kutatót vizsgálni tudják a téves információk áramlását. 

hoax.jpg

A Facebook rendszere nem részesíti előnyben vagy jutalmazza az egyik vagy másik oldalról érkező hamis híreket. A szélsőjobb és a szélsőbal média ökoszisztémája azonban alapvetően különbözik Edelson szerint.

"A szélsőjobboldalinak titulált médiaforrások 40%-a aktívan terjeszt hamis információkat. Ez máshol nem haladja meg a 10%-ot"- mondta Edelson.

A Facebook állítása szerint mindent megtesz azért, hogy a lehető leggyorsabban és legjobban ki tudja szűrni az álhíreket. 

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy harcoljunk a hamis információk terjedése ellen a Facebookon. Technológiai és emberi ellenőrzéssel eltávolítjuk a hamis fiókokat, támogatjuk az értő információfogyasztást, és gondoskodunk arról, hogy ne legyen kifizetődő kéretlen tartalmat terjeszteni. Bizonyos országokban emellett a pártatlan Nemzetközi tényellenőrző hálózat által tanúsított, független tényellenőrzőkkel is együttműködünk, akik a hamis információk felismerésében és értékelésében segítenek nekünk" - írja a Facebook honlapja. 

Forrás: CNN, MoneyBull 
Kép: Envato 

 

 

 

Budapest ismét a világ 10 legjobb városa között

A távmunka sokak számára szükségesnek, praktikusnak és hosszú ideig tartónak bizonyult a járvány közepette. Joggal merülhet fel, hogy miért is kellene otthonról dolgozni, amikor a tengerparton vagy egy párizsi kávézóban is el lehet végezni a feladatokat. Amíg mi külföldre vágyunk, addig rengetegen jönnének Budapestre kikapcsolódva dolgozni - legalábbis a Holidu foglalási oldal felmérése szerint. 

szabaddolgozas.jpg

Korábban a home office a legtöbb cégnél szóba sem jöhetett. A vállalatok többsége csupán startup hóbortnak titulálta azt, hogy a kollégák otthonról is dolgozhatnak. A pandémiának "köszönhetően", gyorsan rá kellett jönni: nem minden esetben lehet az irodából elvégezni a feladatokat.

Egy brit utazási oldal, a Holidu rangsorolta a világ legjobb helyeit munkavégzés szempontjából. Ezen az impozáns listán pedig Budapest is helyet kapott.

"Az elmúlt másfél év eseményei teljesen megváltoztatták a munkamódszereinket, megmutatva azt, hogy nem kell mindig heti öt napot az irodában lenni ahhoz, hogy elvégezzük a munkánkat" - mondta Sarah Siddle a Holidu PR és marketing menedzsere.

"Ha van lehetőség arra, hogy távmunkában dolgozzuk, akkor a külföldről történő munkavégzés tökéletes módja annak, hogy hosszabb időt eltölthessünk egy felfedezni kívánt országban anélkül, hogy az éves szabadságunk terhére történjen mindez" - tette hozzá.  

A Holidu 150 várost vizsgált, a "munkaélmény index" pedig olyan kritériumok alapján született, mint az egy hálószobás lakás havi bérleti díja, a munka utáni italok költsége, az átlagos napsütések órák száma, turisták véleménye vagy éppen a wi-fi sebessége. Összesen 8 adatforrásból dolgoztak, köztük a Tripadvisor és a BestCities értékeléseit is felhasználták. 

budapest.jpg

A lista élén a thaiföldi Bangkok áll, ezt követi az indiai Új-Delhi, majd Lisszabon, Barcelona és holtversenyben az ötödik helyen Buenos Aires és Budapest. 

"A thaiföldi főváros azért került az első helyre, mert a megélhetés olcsó, számos látnivaló van, világszínvonalú létesítmények és multinacionális vállalkozások irodái találhatóak meg Bangkokban" - áll a Holidu közleményében.

"Az összes város, mely a top 10-es listában szerepel, főként az olcsó albérlet, étel- és italárak miatt kerülhetett ide. Ezenkívül az összes város kulturális találkozóhely, melynek mindegyike elképesztő látnivalókat és programokat kínál" - mondta Siddle. 

szabadmunka.jpg

A világ 10 legnépszerűbb városa, ahonnan jó dolgozni
1. Bangkok, Thaiföld
2. Új-Delhi, India
3. Lisszabon, Portugália
4. Barcelona, ​​Spanyolország
5. Buenos Aires, Argentína (döntetlen)
5. Budapest, Magyarország (döntetlen)
7. Mumbai, India
8. Isztambul, Törökország
9. Bukarest, Románia
10. Phuket, Thaiföld

Siddle szerint az a jelenség, hogy egyes munkavállalók huzamosabb ideg külföldről dolgoznak, maradandó lesz. 

"Arra számítunk, hogy ez a tendencia növekedni fog az elkövetkezendő néhány évben, mivel egyre több vállalat biztosítja a munkavállalók számára azt rugalmasságot, hogy dolgozhassanak, miközben hosszabb külföldi utazásokat tesznek, ami jobb munka-magánélet egyensúlyt eredményez"- tette hozzá Siddle. 

Forrás: CNBC, Holidu, MoneyBull
Képek forrása: Envato

Tőzsdére készül a Tesla-gyilkos elektromosautó-gyártó

Az elektromos járműveket gyártó Rivian, egy pénteki sajtóközleményben bejelentette, hogy minden szükséges dokumentációt benyújtott a tőzsdefelületnek, így várhatóan novemberben, hálaadás körül, bevezethetik a társaságot a tőzsdére. Ez lehet az év legnagyobb durranása a szakértők szerint. 

rivian1.jpg

A Rivian eddig is milliárdos befektetésekre tett szert olyan nagy nevektől, mint a Ford, a BlackRock vagy az Amazon. A vállalat az e-kereskedelmi óriás és az autógyártó számára már biztosan készít járműveket, ezért a társaság előzetesen 80 milliárd dolláros cégértékelést kért. 

Az elektromos pickup-gyártó alapítása óta több mint 10 milliárd dollárt kalapozott össze, ami elegendő volt arra, hogy egyből két modellt is kifejlesszenek. Sőt, már megkapták az első 30 000 lakossági megrendelést, melynek gyártását elkezdték és legkésőbb novemberig le is szállítják a vásárlók részére. 

Amennyiben a Rivian valóban 80 milliárdos piaci kapitalizációval lép be az amerikai tőzsdére, ez lehet az év legnagyobb IPO-ja. A cég olyan tanácsadócégekkel dolgozik a bevezetésen, mint a Goldman Sachs Group Inc., a JPMorgan Chase & Co. és a Morgan Stanley.

Bár a vállalat ígéretesnek tűnik, jelenleg egyetlen darab autót sem szállítottak le a megrendelőknek és folyamatos csúszásban vannak. A cég számos problémával találkozott az elmúlt két évben. A Covid-19 járvány, az ellátási lánc zavarai és az alkatrészhiány mind hátráltatja a Rivian valós startját. 

rivian4.jpg

Ennek ellenére a társaságnak nagy tervei vannak. Szeretnének gyárat nyitni Európában, illetve tárgyalnak a texasi Fort Worth városával arról, hogy legalább 5 milliárd dollárt fektetnének be egy gyártóüzem megépítésébe. Az első gyáruk az Illinois állambeli Normalban van, ami egykoron a Mitsubishi Motors szerelőüzeme volt. 

A Riviannak komoly szerződése van az Amazonnal, egyedi kiszállítókocsikat terveztek nekik. Jövő év végéig ebből 10 000 darabot, míg az évtized végéig 100 000 darabot kell átadniuk. Ha idén valóban tőzsdére lép a Rivian, érdemes lesz rájuk figyelni. 

rivian_amazon1.jpg

Fontos: Az oldalon megjelenő cikkek sem részben, sem pedig önállóan nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A cikkek célja nem a befektetési döntéshozatal befolyásolása, csupán válogatás a nagyvilág híreiből. A tőzsdei kereskedés komoly kockázatokkal jár, mentálhigiénés problémákat és csődöt okozhat. Amennyiben most ismerkedsz a tőzsdével, először mindenképpen tanulj. Szerencsére már számos magyar szakirodalom a rendelkezésre áll az ismeretek mélyítésére. 

 

süti beállítások módosítása