MoneyBull- A legérdekesebb gazdasági hírek egy hel

3 ok, amiért ne aggódj a tőzsdei összeomlás miatt

2021. május 16. - MoneyBull

 

bull_bear_low_poly_h03_2k.png

Az elmúlt hetek az amerikai tőzsdén nagyon vegyes képet mutattak. A piac megint változott, a momentum és a tech papírok komolyan visszaestek, míg az értékalapú részvények szárnyalásba kezdtek. A kaotikus állapot főként a vártnál nagyobb infláció és a rossz munkaerőpiaci helyzet miatt alakult ki. De mi van akkor, ha súlyos veszteséget szenvedtél mostanában? A legfontosabb, hogy ne pánikolj!

Az elemzők sem tudják egyértelműen megmondani, hogy a mostani korrekció (egyes részvények esetén a teljes kivéreztetés) meddig tart. A tavalyi év második felének szárnyalását is egy brutális esés előzte meg. A piac, a teljes értékenek közel 33%-át veszítette el egy hónap alatt 2020-ban. Akik már ekkor is kereskedtek, bizony számos (néha nagyon drága) leckével lettek gazdagabbak. Most megosztunk veled három tippet, amit mindenképpen vegyél figyelembe kereskedés során.

1. A türelmet díjazza a piac

Az S&P 500 2020 február 19-én még 3386 ponton zárt, azonban március 23-án már csak 2257-nél járt. Kicsivel több mint egy hónap alatt elveszett a teljes értékének a harmadát. Ez megdöbbentő csökkenés volt és az amerikai történelem egyik legmeredekebb, leggyorsabb medvepiaci visszaesést produkálta. De ez volt az egyik legrövidebb medvepiac is, mivel augusztus 17-én már 3382 pontos zárást könyvelhettünk el. Öt hónap alatt megfordult a trend.

Alig több mint egy évvel a mélyponthoz képest, 2021 május 13-én az S&P 500 4100 pont körül volt. Ez 83% növekedést jelent a tavaly márciusi állapothoz képest. Tehát, ha a piaci összeomlás után pánikba estél és eladtál, akkor nem csak komoly veszteséget szenvedtél, hanem a türelemmel járó nyereség lehetőségét is kihagytad. 

2. Nagyszerű vásárlási lehetőségek vannak

Warren Buffett egyik leghíresebb mondása, melyet gyakran ismételnek joggal: Félj, ha mások kapzsik és legyél kapzsi ha mások félnek. Másként mondva, most van lehetőség arra, hogy olyan jó társaságokba fektess be, amik az indikátorok és fundamentális szempontok alapján túladott státuszba kerültek.

Vegyük példának a Disney (NYSE: DIS) részvényeket, melyek közel 40%-ot zuhantak 2020. február 19. és március 23. között, amikor is elérte a részvényenkénti 85 dolláros mélypontot. 

Az okos befektetők a Disney részvényekre ugrottak, mert tudták, hogy a média- és a szórakoztató óriás nagyot fog visszapattanni, amikor már kicsit tisztábban lehet látni a pandémia kimenetelét. A részvények jelenleg 173 dollár környékén mozognak, ami majdnem a korábbi duplája. 

Most a legtöbb nagy vállalat nem esett annyit, mint anno a Disney, de ha egy vezető cég részvényei jóval alacsonyabban vannak, akkor inkább a lehetőséget lásd, mint azt, hogy biztosan csődbe megy és azért esik. Ehhez viszont nagyon fontos, hogy megfelelő kutatást végezz. Nézz utána mindennek. Írd fel a részvények előnyeit, hátrányait, próbálj utánaolvasni, hogy miért is van korrekció.  A legfontosabb dolog, hogy ne érzelmi alapon vásárolj, hanem egy jól átgondolt, tudatos döntés legyen. 

3. A tőzsdei kereskedés nem sprint, hanem maraton

Amikor a medvepiac morog, ijesztő lehet. De ugyanúgy, mintha egy medvével találod szemben magad a vadonban nem kapkodsz, nem teszel felelőtlen dolgokat. Olyan részvényekbe fektess be, amik már felmutattak valamit, van mögöttük értékelhető tevékenység, vagy valid növekedési potenciállal rendelkeznek. Ezekben a részvényekben azonban van, hogy 1-2 évig is benne kell lenned, hogy nagy hozamot tudj elérni. 

Sokat lehet mostanában arról, olvasni, hogy egyesek hetek alatt milliárdossá váltak, 5-7 milliós kezdőtőkés, áttétes és opciós kereskedések révén. A Gamestop (NYSE: GME) és az AMC (NYSE: AMC) részvények robbanása annyira látványos volt, hogy még az is erről beszélt, aki soha nem tőzsdézett. Arról már kevesebb szó esett, hogy aki későn szállt be, két-három nap alatt mindenét elvesztette.

Nem egy olyan amerikai ismerősöm van, aki még a gyerekének az egyetemi tandíját is elbukta és haza kellett hívni az iskolából a fiatalt, mert a szülők nem tudták tovább fizetni a taníttatását. Ilyen részvényekbe befektetni alapestben olyan, mintha elmennél a kaszinóba. Lehet, hogy bankot robbantasz, de lehet mindened elúszik. 

Az elmúlt években számos medvepiac volt, melyekben legalább 20%-os vagy annál nagyobb piaci esés következett be. Mégis az S&P 500, az összes zuhanás ellenére,  átlagosan 8%-os éves hozamot ért el az elmúlt 30 évben. Az elmúlt 10 év során a referenciaérték a május 13-ig mért éves szinten átlagosan 11,8%. Egyes részvényeknek, mint például a korábban már említett Disney-nek, az éves hozama átlagosan 17% volt az elmúlt 10 évben. 

A piaci korrekció mindig idegőrlő és a tőzsdézés nem mindenkinek ajánlott. Azonban, ha a fenti 3 pont előtted van, a nehezebb időszakokat is könnyebben át tudod vészelni

Forrás: The Motley Fool 

Fontos: Az oldalon megjelenő cikkek sem részben, sem pedig önállóan nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A cikkek célja nem a befektetési döntéshozatal befolyásolása, csupán válogatás a nagyvilág híreiből. A tőzsdei kereskedés komoly kockázatokkal jár, mentálhigiénés problémákat és csődöt okozhat. Amennyiben most ismerkedsz a tőzsdével, először mindenképpen tanulj. Szerencsére már számos magyar szakirodalom a rendelkezésre áll, mindenesetre megjegyeznénk, hogy az amerikai tőzsdén való kereskedéshez elengedhetetlen az angol nyelvtudás. 

A bejegyzés trackback címe:

https://moneybull.blog.hu/api/trackback/id/tr116561910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása