MoneyBull- A legérdekesebb gazdasági hírek egy hel

JPMorgan: A kínai tech részvényekben van még potenciál

2021. május 11. - MoneyBull

alibaba.png

A JPMorgan szerint a kínai technológiai részvények az állami szabályozás ellenére "jó vételi ponthoz" értek. Ezen készletek vonzóak lehetnek a befektetőknek az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, hiszen a rövid távú bizonytalanság miatt komoly visszaesés volt tapasztalható. 

Howard Wang, a JPMorgan Asset Management kínai részvények vezető elemzője szerint a kínai technológiai vállalatok komoly növekedési potenciállal rendelkeznek. Az egyik legjelentősebb keleti vállalat, a hongkongi Alibaba (BABA) ára közel 7,48%-ot csökkent a 2021-es évben. A JD.com (JD) és a Meituan (MPNGF) 16, illetve 10,8%-ot vesztett az értékéből ebben az évben. 

Az esés hátterében az elemzők szerint az áll, hogy a kínai piacfelügyelet vizsgálatot indított monopólium gyanújával  az Alibaba ellen még tavaly decemberben. Idén februárban pedig a kínai piacfelügyelet (SAMR) közzétette az internetes platformokat célzó, új monopolellenes irányelveket, amelyek szigorítják a hazai technológiai óriásvállalatokra eddig is vonatkozó korlátozásokat.


Howard Wang, a JPMorgan Asset Management vezető kínai részvény elemzője azonban hozzátette, hogy a szabályozás megszigorítása a közeljövőben még mindig bizonytalanságot vet fel, így rövidebb időszakot vizsgálva még nem várható teljes felépülés, döcögősebb hónapok is jöhetnek. Hosszabb távon azonban, a kínai technológiai vállalatok még mindig képesek lehetnek növekedni. 

Anélkül, hogy konkrét neveket említett volna, Wang elmondta, hogy kifejezetten szereti a nagy technológiai vállalatokat a növekedési lehetőségeik miatt.  Véleménye szerint ezek a fintech óriások maradéktalanul betartják a szabályokat és képesek lesznek a szigorúbb rendeletek mentén is életben maradni. 

Forrás: CNBC/MTI

Fontos: Az oldalon megjelenő cikkek sem részben, sem pedig önállóan nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A cikkek célja nem a befektetési döntéshozatal befolyásolása, csupán válogatás a nagyvilág híreiből. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moneybull.blog.hu/api/trackback/id/tr3816528912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása